Nektek volt már olyan, hogy létezett egy dédelgett álmotok, majd hirtelen eltűnt? Nekem is volt egy álmom...reggelig...

A zene rengeteget jelent számomra. Szinte alig van olyan év, hogy ne mennék zeneitáborba. Az éven szinte csak a zenével foglalkoztam, persze a nyelven kívül. Rengeteg felé hívtak, hogy lépjek fel, játszak pár darabot, hogy had élvezze a közönség. Anyámnak is feltűnt, hogy életemet jelenti ez a hobbi. Zongora, gitár, furulya és sok más egyéb hangszer. Függőségem van velük kapcsolatosan. Anya is megígérte, hogy tutira biztos, hogy megyek zenei táborba, még ha az utolsó pénzünket adja is oda érte, mert látja, hogy ebben lelem a boldogságom. Mint ahogy a költők szokták írni, hideg szeles reggel volt, de ez kamu lenne, mivel sütött még reggel a nap, s a tengeri malacok nyögéseiktől nem lehetett szinte mást hallani. Mintha tudták volna, hogy muszáj elhallgatniuk, hogy halljam, amit anya mondani akar. Egyik percről a másikra váratlanul anya hozzámvágott egy mondatot, melyben mélyrehatóan kifejezte, hogy nem megyek zeneitáborba. Azt a hisztit kellett volna látni, amit levágtam neki, de ezzel vérig sértett, hisz megígérte nekem, hogy megkapom a zeneitábort. Múlthéten is csak azért mentem a családdal olaszba, hogy tutira megkapjam a tábort, de most játszom neki végig a sértett kislányt, s majd ha nem kapom meg így sem a tábort, ne számítson rám semmiben.

Véleményeket kommentek formájában fogadok :)

Nyugalom, és érzelmek. A két legfőbb dolog...Sokan nem hisznek el nekem dolgokat, sokan megvàdolnak olyanokkal, amiket nem tudnak, illetve nem merem elmondani a lènyegét nekik. A legtöbb dolgot senkinek nem mondtam még el, mert magammal hordozom, mindvégig. Viszont van pàr olyan dolog, amit csak a nagyon közel àllok tudnak ròlam, és ez ìgy is fog maradni. Aki tudja, most ezekböl ìtélve büszkék lehetnek magukra, mert megbìzom bennük.
Ma érdekes volt a nap. Kezdődött az egész azzal, hogy felkeltem, és ki kellett mennem a postàra. Innen, ahol lakok most olaszorszàgban, körülbelül egy kilométerre van. Kézenfogtam hàt dràga öcsémet, és elindultunk a nagyvilàgba. Kapott egy fagyit, mert jòl viselkedett.
Mire hazaértem, eszébe jutott anyànak, hogy kell még képeslap is, ezért ugyanarra vissza, de màr csak egyedül mentem, sajnos...
Alighogy kiléptem a kapun, megàllìtott egy olasz sràc. De hogy az olaszok mennyire beképzeltek, azt leìrni nem lehet! Megàllt a biciklijével mellettem, és elkezdett nekem olaszul beszélni. Reflexből ràvàgtam neki, hogy: ,,Non capisco. Non parlo italiano." Elmesélt nekem szinte mindent magàròl, hogy mennyire tetszek neki, elkezdte megfogni a kezem, mutatta, hogy had csòkoljon màr meg, mire végre felfogta, hogy azt pròbàlom neki màr miòta elmondani, hogy van baràtom, ami kamu amùgy, de ez tünt a legjobb mòdszernek a koptatàshoz.
Este elvitt motorozni az itteni ismerősünk. Körbejàrtuk az egész Vittorio Venetot, majd hazajöttünk. Olyan jò érzés volt ùjra motorozni, ahogy a szél verdesi a kezed, làbad, ahogy érzed a sebességet, hogyha tehetném, mindig csak motorral szàguldanék.
Most viszont zàrom soraimat, mivel holnap ìrtòzatosan koràn kelek, mert indulunk ùjra haza, Magyarorszàgra.
Véleményeket kommentekben vàrom (:

Sose gondoltam volna, hogy eljön ez a nap, hogy kitàrom egy ember titkait. Illetve nem is tudom, hogy ő kicsoda, csak annyit, hogy talàn egy létező és èrző ember, de ezt màr valòszìnüleg màr nem is fogom megtudni, mint ahogy sok màs ember sem.
Rövid mese lesz ez, ami egy tündérmesének indult, majd csùf horror film lett belőle. Mindez egy februàri estén kezdődött. Megismertem màr rég egy aranyos fiùt, s összejöttünk. Teltek a hònapok, minden a legnagyobb rendben volt. Rengeteg jàrtam arra, amerre ő lakott, meg mellesleg nem is laktam én se messze, de valamiért sose talàlkoztunk. Nem ért rà, vagy mindig talàlt valami kifogàst. Elméletileg jött volna le hozzàm, de ellenem fordult, mert egy baràtommal voltam kint a délutàn folyamàn, ezért nem jött, s kitalàlta, hogy én megcsaltam. Innentől kezdődött a rémàlom. Mindenben csak a hibàt làtta, s felvillanyozta magàt a szememben jòfiùnak, mert megbocsàtott nekem. Màr öt hònapja voltunk együtt, mikor még mindig nem làttam. A sok sok elméletileges megcsalàs volt az indoka rà. Egyszer csak egy este nagyon rossz kedvem volt miatta, és kimentem a legjobb baràtnőmhöz, majd a bàtyjàval kimentünk kocsikàzni. Pont akkor hìvott persze, megint kitalàlt dologat, és puff akkor durrant el a fejemben minden. Kitalàlta, hogy én lefekszem a legjobb baràtnőm tesòjàval, hiàba van neki csaja, csakhogy megint összevesszünk. Majd végül akkor szakìtottunk, mikor egy màsik fiùval összejöttem.
Többször nem esem abba a hibàba, hogy talàlkozàs nélkül legyek bàrkivel is együtt, mivel pàr héttel késöbb megtalàltuk a képeit, amit mutatott az Anti Fake Mozgalmak honlapjain. Mindet lopta. Van egy legjobb haverja, aki szerintem, és màsok szerint egy és ugyanaz a pasi.
Ezt csak azért ìrom, hogy bàrki, aki olvassa, tudja, hogy nem szabad neki semmit se elhinni. Na, és vajon ki is az a személy, aki miatt ennyit ìrok?
Làsd: www.tagok.hotdog.hu/.MaX
Van még valami, amit kihagytam. A kora néhàny hete megvàltozott. Most màr 17 éves elvileg, de eddig 26 év volt neki kiìrva. Aki kételkedik bennem, megkérdezhet rengeteg személyt, nem rosszakarò vagyok, csak nem szeretném, hogyha màs is abba a hibàba esne, mint amibe én is tettem.
Megjegyzéseket persze fogadok :)

Régen ìrtam màr ide...Tudom, hogy kicsit elhanyagoltam a blogom, de nagyon sajnàlom. Egyszerűen nincs időm. Nagyon sajnàlok mindent, hisz eleinte mindennap ìrtam még. Lassan évzàrò, bizonyìtvàny osztàs, még jò, hogy most jòl sikerült... Rengeteg dolog történt velem a legutolsò jelentkezèsem òta. Példàul megint csalòdnom kellett, akàrmennyire nem akartam, szìvem megint darabokban, de most kivételesen igen, én voltam a hibàs. Perpillanat most olaszorszàgbòl ìrok, elég érdekesen, de hàt most ez van. Rengeteg mindenkivel összevesztem mostanàban, mert nem szeretnek ìgy, ahogy vagyok, hanem meg akarnak vàltoztatni, csak sajnos és nem fogok senki kedvéért vàltozni. Illetve lehet, hogy lenne egy két személy, de az most mellékes.
Sosem értettem azokat a személyeket, akiknek, hogyha bàrki pròbàl segìteni, miért kell elutasìtani, sőt inkàbb felhàborodni azon, hogy valaki segìteni akar. Ha olvasnàd ezt a bejegyzést, akkor csak üzenni tudom, hogy nem érdekel, hogyha àtver téged, hozzàm ne gyere sìrni, mert nem fogom mondani, hogy én megmondtam, mert felesleges lenne.
A könyvem is jòl àll, nagyon jòl. Eddig huszonöt fejezet, ha jòl emlékszek. A könyvkiadò is jelentkezett, hogy akkor eladom-e nekik, hogy kiadjàk, vagy nem. A verseimet most gépeltem be, siker siker hàtàn.
Kiköltöztem a kolibòl, még csak körülbelül egy hete, de màr visszavàgyom. Bàr lenne màr augusztus 31, hogy költözzek vissza.
Most zàrom soraim, ìgérem, hogy többet fogok jelentkezni, és részletesebb dolgokkal.