Szombat. Az csak egy dologgal lehet egyenlő: Buli Renszimnél. Nagyon adta az az este. A sok új ismerős megismerése, a jó hangulat, és a sok sok feledhetetlen élmény. Indult az este azzal, hogy gép előtt ültem mikor egyszer csak rám írt ő, és meghívott a buliba. Szóltam anyának, hogy szeretnék menni, meg is engedte, elkészültem, majd elkezdett zuhogni az eső. Villám is volt, és tudniillik, hogy félek villámláskor. Nem baj, erőt vettem magamon, és elindultam egy esernyővel. Alighogy elértem a rendőrséghez, az esőtől szinte semmit nem lehetett látni, a villámok meg már szinte mellettem jártak, ezért leálltam a kocsmához, mert ott fedett a terasz. Szerencsére a kocsma már zárva volt, de ott állt előtte egy férfi. Részeg volt már, látszott rajta, sőt érezni is lehetett. Elkezdett hozzám beszélni, kiderült, hogy ismer engem, hogy ki az apám, majd hirtelen egy nyúl jutott eszébe. Azt mondta, hogy talált egyet a buszmegállóban, és két lyuk van a nyakán, s nincs benne vér. Nem néztem meg. Majd csendesült az eső, és átsétáltam Renszhez. Ott bemutatott a barátjának, majd jól szórakoztunk. És kiderült, hogy ki a G betű, ami annyiszor kijött a jóslás során. Köszönöm neked, hogy meghívtál, és, hogy ott lehettem. És mégegyszer, nagyon sok boldog szülinapot :)

Megint megjelentem. Nem volt jó a gépem, ezért nem tudtam közöttetek jelenlétet mutatni. Egy vihar középpontjába kerültem. Vihar, ami vitákból épül fel. Tudom, hogy néha úgy viselkedem, mint a strucc, hogy a kritikák elől homokba dugom a fejem, de azért van, mikor nekem van igazam, s mégse ismerik be. Érettebb vagyok elvileg, mint a többi velem egykorú tini, de én nem ezt látom. átom még magam, ahogy elsős vagyok, és besétálok az iskolába kíváncsian, hogy mi és hol van. Aztán következő iskolámban is évnyitó, és akkor már hetedikes voltam. És most megint új hely, új emberek, új személyiségek. Megint változás jön. Elviekben a változás jó az embernek, de én nem tudom. Van egy érzés legbelül bennem, amit nem tudok minek megköszönni. Egy érzés, amit le sem tudok írni pontosan, hogy mi lehet ez, csak szúr, és fáj. De csak akkor érzem ezt, mikor két személyt látok, hiába nem akarom. Rossz elviselni mindent. Tudom azt is, hogy marhaság minden, amit itt leírok, de úgy érzem, hogy muszáj nyitnom más felé is, illetve mások felé. A fejemben jár a budhizmus elve, hogy vágy-fájdalom-lemondás a vágyról-normális élet. Azon gondolkozom, hogy mennyire lehet igaz. Mert azt hiszem, van benne valami. Ha csak a magam életét nézem, van pár dolog, amiről el tudom ezt mondani. Ha lemondanék pár dologról, talán nem lenne ennyi "fájdalom" bennem...

Üres ígéretek. Annyira utálom őket. Amennyire üres egy ígéret, olyan üres egy személy. Miért kell olyat mondani, amit tudunk, hogy úgy se fogunk betartani? Rengetegen mondanak nagyon nagyon sok mindent, például ezt is azért írom. Pár ígéret volt. Ha ő nem tesz valamit, akkor én se csinálok két dolgot. De hát, ő nem tartotta be, amit mondott. Nincs alapja egy-egy dolognak. Ennyi személytelen ember lenne? Mindenki más. Én ezeket utálom. Soha nem ígérek olyat, amit nem teszek meg. Ti szoktatok? Mit gondoltok azokról, akik csak ígérgetnek fűt fát, és nem tartják be? Véleményeket írjatok megjegyzésben.

Újabb történetnek lett vége, s újabb levél hullott le. Vannak olyan sztorik, amiknek a vége jó, de vannak, amiknek rossz. Az enyémet nem tudom eldönteni, hogy melyikbe tartozik. A félig jó kislányt megrontja a farkas, majd áttér egy másik nagyon rossz lányra, és számukra boldog a vég, de mi lesz a megrontott lánnyal? Mit fog vele tenni a farkas? És az élet mit kezd vele? Annyi, de annyi kérdés merülhetne még fel ezzel kapcsolatosan, de napokba telne leírni. Tovább kell lépnie a lánynak, hogy szerető férfit találjon? Mit gondoltok? Az élet se olyan könnyű, mint azt, ahogy gyerekkoromban elképzeltem. Minél inkább nagyobb vagyok, anál inkább látom, hogy rengeteg minden van, ami fölött a nép szemet huny. Például vegyük az aljaréteget. Tud velük a nemzet valamit is csinálni? Nem, mert mindenki őket védi. Ezek felett is csak átsiklik az ember. Újabb lap, újabb rombolás. Mind miattuk. És a sok-sok gonosz farkas miatt... Mennyi szeretre vágyó lányt ront még meg egy-egy felfújt agyú mitugrálsz? Ez az egy dolog lesz, amit soha nem fogok megérteni...

Most egy kép tört szét bennem. Abban kellett a legnagyobbat csalódnom, akire eddig felnéztem. Bármit kért megtettem, akármennyire is ellenezte sok személy. Nagyon szerettem, s rájöttem, hogy egy álomban éltem, hogy azt hittem, tökéletes az élete egy dolgot leszámítva, hogy egy picit le van bénulva. Mindeddig azt gondoltam, hogy a kapcsolata az emberekkel felülmúlhatatlanul jó, de mégse. Majd újabb hír, meghalt egy személy. Igaz nem láttam sokszor, de mégis csak rokonom volt, ezért érzek iránta némely féle szeretetet, s nem örülök a hírnek. Még délután beszéltünk a testvérével, akkor még jól volt, rá kb két órára meg meghalt. Legjobb barátnőmet is elvesztettem, mint ahogy az előző bejegyzésemben is írtam. Sok minden jött most közbe, de még se adok fel semmit, vannak céljaim, s ugyanúgy elérem őket.

Sose gondoltam, hogy valaha így le fogom írni, hogy mennyire szeretem az illetőt, csak most, hogy elvesztettem. Legeslegjobb barátnőm. Illetve sajnos most már csak volt. Mindent elmondtam neki, minden titkomat. Nem volt olyan dolog, amiről ne tudott volna. Azt hiszem ezzel ő is így volt. Míg nem egy nap. Egy kis félre értés volt az egész. Mások nem hagytak békén, azért írtam ki, azt amit, erre magára vette. Hiába mondtam neki, hogy tudja jól, hogy neki sose írnék ki olyat, nem hitte el. Azóta szinte alig szól hozzám. Ma már boldog voltam, mert írt, de végül megint vita, és úgy döntöttem ráhagyom. Nem fogok a lábánál esedezni azért, hogy megbocsásson. Ha nem akar, akkor nem bocsát meg. Ez van. Így jártam. Próbálom leplezni a fájdalmat, de nem tudom, hogy mennyire fog menni.

Amit még üzenek neked: Tudod jól, hogy szeretlek. Úgy gondoltam, mindig itt leszünk egymásnak, de rájöttem, hogy tévedtem. Köszönök mindent, s kérlek, többet ne keress, én se foglak.

Újra itt vagyok. Tudom, nem tartottam be az ígéretem, de nagyon pörögnek a napjaim. Anya nincs itthon, és így szinte mindent nekem kell csinálni. Ami viszont érdekes, hogy mióta nincs itthon, azóta megint ráakadtam, és el kezdtem még jobban foglalkozni a vámpírokkal. Tudom, hogy sokan nem hiszik el, hogy léteznek, de rosszul gondolják. Mellesleg rengeteg tévhit is van velük kapcsolatosan. Például nem árt nekik a nap, a kereszt, a szentelt víz, viszont igaz a karóról a pletyka. Az is igaz, hogy amíg az emberek 10 évet öregszenek, ők csak egyet, viszont az áldozataikat nem ölik meg. Csak esznek belőlük. A vérszipolyok azok, akik meg is eszik. A körmük is erős, mint azt mindenhol leírják. Egyet viszont nem tudok, hogy az ezüst tényleg hat-e rájuk, vagy nem. Rangok is vannak köztük. A legfőbbek a vámpírhercegek, akik irányítják az egész népséget. Alattuk vannak a vámpírtanácsosok. Tudom, hogy most lököttnek nézek ki, de ez van. Vannak, akik elfogadnak így, amilyen vagyok, és ez lényeg. És új nevet kezdek mostantól használni: Sophie Hawk. Elkezdtem egy könyvet is írni, újat, mert most nincs erőm folytatni az előzőt, de ezzel is jól haladok. Ezt a könyvet csak egy személynek adom ki addig, amíg nincs kész. Ha kész lesz, aki kéri, megkapja :)

És végezetül egy link, amire szeretném, hogy ha minél többen rányomnátok : http://s8.bitefight.hu/user/bite/118976

Véleményeket megjegyzésben ;)