Rossz emlékek, rossz gondolatok. Miért nem lehet őket egy mély gödörbe dobni, és csak akkor elővenni, mikor szükségünk van rá? Mint a Harry Potterben a merengő. Mennyi mindentől óvná meg az embert, s mennyivel megkönnyítené az ember életét? A nyomasztó múlt, egy szörnyű dolog, s egy életen át kísér. Tudom, vannak, akik azt mondják, a múlt csak akkor kísért, ha hagyjuk. De elég egy dal, egy szó, egy érintés, egy arc, s az emlék előbukkan a kisszekrényből, ahova mélyen elzártuk, hogy ne gondoljunk rá, de nem lehet. Nagyon egyszerű visszaemlékezni. A sok hazugság, a sok csalódás, a sok képzelgés, álmodozás, melyeket, mint egy homokvárat, úgy eltaposnak. Most nekem elég volt egy dal.







S mit juttat eszembe? Egy embert, ki két és fél éven keresztül hazudott, s mindent elhittünk neki...egy darabig. Banda, mely más bandák dalait küldi a sajátja helyett, több tíz lány s fiú személy, közbe valószínűleg csak kettő...egy lány, s egy fiú, kik mocskosul átvernek mindenkit, még azokat is, kik próbáltak a közelükben lenni. Az átvert emberekkel mi lesz? Abba nem gondoltak bele... Többé tudnak majd valakiben is bízni? Mennyire változtatták meg őket? Mert megsúgom, én tudok két személyt, kit nagyon...

Sötétség, gyengeség, egyedüllét, félelem. Napok óta próbálom megfejteni a bűnözők gondolkozását, de nem tudom kitalálni, hogy vajon mit miért csinálnak, és hogy hogyan találják ki, hogy mit tegyenek. Vajon előre elhatározzák vagy csak hirtelen döntenek?Vegyük példának a gyilkosokat. Vajon megvárják míg az úgymond áldozat lefekszik, vagy nem törődve semmivel, mihelyt a helyszínre érnek támadnak? Kiválasztják az embereket vagy csak találomra teszik ezeket? A sok-sok kérdés csak onnan merült fel, hogy manapság mit hallunk a hírekben? Gyilkosság, lopás, verekedés. Egy öreg pár, otthon ül, tévézik, majd valaki gyorsan beront, és nekik esik. Tudnak védekezni? Vagy egy fiatal, aki sétál az utcán és belekötnek. Mit tud tenni? A többi ember tovább megy, mert úgy gondolják, jobb nem beleavatkozni. Ez lenne a modernkor? Akkor kíváncsi vagyok, hogy a jövőben mi lesz...

Igaz barátság. Létezik ez a fogalom? Kisgyermek korod óta ismersz valakit, illetve csak azt hiszed, hogy ismered, de ő pont a legjobbkor tud téged megbántani, s fájdalmat okozni. A barátság csak egyoldalú lenne? Csak az egyik félnek „kötelezettsége” keresni és érdeklődni a másik felől? Mert szerintem a barátság lényege, hogy tudunk mindent a másikról, kapcsolatba lépünk vele, és próbálunk neki segíteni, amiben csak tudunk. Vagy ez a legjobb barátoknál teljesen másképp van? Ott nem érdeke egyik félnek sem, hogy törődjön a másikkal? Indoknak hozni a költözést, és hogy el akarja veszteni az összes barátját, akkor a legjobbakkal kell kezdeni, akik bármikor tűzbe rakták érte a kezüket? De egyre jobban kezdek rájönni, hogy itt már nem ez a lényeg, hanem az, hogy melyikkőjük az, aki rögtön ugrik hajnalban is, hogy kimenjen vele szórakozni. Én sosem így ismertem meg a szó jelentését, de ha tudni akarod, elérted a célod, s legalább két „barátot” elvesztettél…

I.-Csak menekülni akartam.Futni,futni és meg nem állni.

„Csak menekülni akartam. Futni, futni és meg nem állni. Rohanni a gondok elől egy olyan helyre, ahol magam lehetek, ahol nem szól hozzám senki, s ahol nem kell minden kérdő tekintetre figyelnem. De ez a perc sosem jön el. Hogy miért? Mert tudom, hogy értelmetlen menekülni, hiszen a dolgok mindig utolérnek.” – mondta egy lány, ki a lépcsőn kuporodott össze, s szeméből könnycseppek folydogáltak. A sminkje teljesen lefolyt már, de őt nem érdekelte, csak egy dolog, hogy minél hamarabb túljusson a megpróbáltatásokon. Félt a kósza, lenéző pillantásoktól, a semmibe néző szempároktól, kik ezen csak jót nevettek.

„Erősnek kell most lennem! És az is leszek! Nem figyelek rájuk, amit mondanak, az egyik fülemen be, másikon ki…” – suttogta a lány, s letörölte a nedvet, mely az arcán csöpögött, de tudta, ezt úgy sem fogja tudni megtenni, mert ahhoz túlságosan szereti ezeket az embereket. Pont ezért fájtak még jobban a sértő mondatok, amiket neki mondtak. A szeretteink tudják a legmélyebbre döfni bennünk a kést, s mindig megtalálják azt a pontot, ahol a leggyengébbek vagyunk. A legrosszabb az, hogy fájdalmunkban rögtön összeesünk, s még visszaszólni sem szólunk, mert mi nem akarunk ártani neki, akármennyire is rossz az érzés, amit tőlük kaptunk. Harag, szomorúság, fájdalom, elesettség. Ezekkel jellemezhettem volna a lányt, ki már két lépcsőfokkal feljebb ült, de még mindig nem szedte össze magát. Ahhoz túlságosan félt az újabb csalódástól.