A love storynak folytatása van. Illetve ha pontosak akarunk lenni, akkor vége. Vége szakadt örökre. Én csak nevetek, azt kell, hogy mondjam, hisz egy férfiba hogy nincs annyi gerinc, hogy ő álljon a lány elé, és úgy mondja meg. Nem, inkább üzen. Egyik közös ismerősünket kéri meg, hogy jöjjön utánam, és végezze el a "piszkos" munkát. Őszintén...milyen férfi az ilyen? Sokszor hallgattam már, hogy miért kezdek ki idősebb palikkal, és most, mikor egy velem egykorúval kezdek, sokkal rosszabb, mint máskor. Éreztem, hogy nem kellene beleesnem, mégis sikerült. Kívülre akármennyire is jól tartom magam, belülről ordítani, bömbölni és hisztizni tudnék a fájdalomtól. Ha ezt olvasod, örülhetsz, hogy megint egy embert tettél tönkre. De megígértem magamnak, sőt mindenkinek, hogy nem fogok miattad sokáig szenvedni, mert felejtős pasi vagy, ahogy egyesek mondták, mert szemét módon szakítottál.

Közben még had írjak az elmúlt hétről, amit a vasárnap rontott el. Zenetáborban voltam, és egyszerűen nagyon de nagyon fantasztikus volt. Pácinon voltunk, az igaz, hogy szinte, mint a börtönlakók, mert nem engedtek ki semerre, de nagyon nagyon jó volt. Sátoroztunk, a többiek házakban aludtak, de ez se ronthatta el a hetet. Páran "megtanítottak" dobolni, de az kemény szó, hogy megtanítottak. Ez volt szerintem az eddigi egyik legjobb tábor. És tegnap Bodrogkisfalud Pácin ellen játszott.

Véleményeket megjegyzésben kérek :)

Love story. Mint a filmekben. Sose gondoltam volna, hogy lehetséges ugyanúgy. De mégis. Buli, zene, srácok és lányok. Egy átlagos jelenet. Páran kimennek sétálni, és csak ketten maradnak kint. Beszélgetnek, majd hirtelen átvált a téma. Zene is belép megint, valami lassú. Majd csók. Rendszeres filmbéli jelenet...nem igaz? Na ez mind megvolt nem rég. Átsétáltunk "szomszédhoz", ketten maradtunk kint, mert nem ismertük a srácot, beszélgettünk, majd lassú zene. Persze a buliból, ahol voltunk, de akkor is megvolt, majd egyszer csak csók. Lassított felvételben. Folytatódhat ugyanígy, mint a romantikus filmekben? Vagy esetleg lesz bármi, ami elrontja? Tudom, hogy 50 százalék az esély mindkettőre, de majd meglátjuk. Azóta akárhányszor találkoztunk, semmi nem volt, ami elronthatta volna. Na jó, de volt egy, de az mellékes. Mit gondoltok? Szerintetek mennyire fog jól folytatódni a történet? Kommentekben jelezzetek.

Szombat. Az csak egy dologgal lehet egyenlő: Buli Renszimnél. Nagyon adta az az este. A sok új ismerős megismerése, a jó hangulat, és a sok sok feledhetetlen élmény. Indult az este azzal, hogy gép előtt ültem mikor egyszer csak rám írt ő, és meghívott a buliba. Szóltam anyának, hogy szeretnék menni, meg is engedte, elkészültem, majd elkezdett zuhogni az eső. Villám is volt, és tudniillik, hogy félek villámláskor. Nem baj, erőt vettem magamon, és elindultam egy esernyővel. Alighogy elértem a rendőrséghez, az esőtől szinte semmit nem lehetett látni, a villámok meg már szinte mellettem jártak, ezért leálltam a kocsmához, mert ott fedett a terasz. Szerencsére a kocsma már zárva volt, de ott állt előtte egy férfi. Részeg volt már, látszott rajta, sőt érezni is lehetett. Elkezdett hozzám beszélni, kiderült, hogy ismer engem, hogy ki az apám, majd hirtelen egy nyúl jutott eszébe. Azt mondta, hogy talált egyet a buszmegállóban, és két lyuk van a nyakán, s nincs benne vér. Nem néztem meg. Majd csendesült az eső, és átsétáltam Renszhez. Ott bemutatott a barátjának, majd jól szórakoztunk. És kiderült, hogy ki a G betű, ami annyiszor kijött a jóslás során. Köszönöm neked, hogy meghívtál, és, hogy ott lehettem. És mégegyszer, nagyon sok boldog szülinapot :)

Megint megjelentem. Nem volt jó a gépem, ezért nem tudtam közöttetek jelenlétet mutatni. Egy vihar középpontjába kerültem. Vihar, ami vitákból épül fel. Tudom, hogy néha úgy viselkedem, mint a strucc, hogy a kritikák elől homokba dugom a fejem, de azért van, mikor nekem van igazam, s mégse ismerik be. Érettebb vagyok elvileg, mint a többi velem egykorú tini, de én nem ezt látom. átom még magam, ahogy elsős vagyok, és besétálok az iskolába kíváncsian, hogy mi és hol van. Aztán következő iskolámban is évnyitó, és akkor már hetedikes voltam. És most megint új hely, új emberek, új személyiségek. Megint változás jön. Elviekben a változás jó az embernek, de én nem tudom. Van egy érzés legbelül bennem, amit nem tudok minek megköszönni. Egy érzés, amit le sem tudok írni pontosan, hogy mi lehet ez, csak szúr, és fáj. De csak akkor érzem ezt, mikor két személyt látok, hiába nem akarom. Rossz elviselni mindent. Tudom azt is, hogy marhaság minden, amit itt leírok, de úgy érzem, hogy muszáj nyitnom más felé is, illetve mások felé. A fejemben jár a budhizmus elve, hogy vágy-fájdalom-lemondás a vágyról-normális élet. Azon gondolkozom, hogy mennyire lehet igaz. Mert azt hiszem, van benne valami. Ha csak a magam életét nézem, van pár dolog, amiről el tudom ezt mondani. Ha lemondanék pár dologról, talán nem lenne ennyi "fájdalom" bennem...

Üres ígéretek. Annyira utálom őket. Amennyire üres egy ígéret, olyan üres egy személy. Miért kell olyat mondani, amit tudunk, hogy úgy se fogunk betartani? Rengetegen mondanak nagyon nagyon sok mindent, például ezt is azért írom. Pár ígéret volt. Ha ő nem tesz valamit, akkor én se csinálok két dolgot. De hát, ő nem tartotta be, amit mondott. Nincs alapja egy-egy dolognak. Ennyi személytelen ember lenne? Mindenki más. Én ezeket utálom. Soha nem ígérek olyat, amit nem teszek meg. Ti szoktatok? Mit gondoltok azokról, akik csak ígérgetnek fűt fát, és nem tartják be? Véleményeket írjatok megjegyzésben.

Újabb történetnek lett vége, s újabb levél hullott le. Vannak olyan sztorik, amiknek a vége jó, de vannak, amiknek rossz. Az enyémet nem tudom eldönteni, hogy melyikbe tartozik. A félig jó kislányt megrontja a farkas, majd áttér egy másik nagyon rossz lányra, és számukra boldog a vég, de mi lesz a megrontott lánnyal? Mit fog vele tenni a farkas? És az élet mit kezd vele? Annyi, de annyi kérdés merülhetne még fel ezzel kapcsolatosan, de napokba telne leírni. Tovább kell lépnie a lánynak, hogy szerető férfit találjon? Mit gondoltok? Az élet se olyan könnyű, mint azt, ahogy gyerekkoromban elképzeltem. Minél inkább nagyobb vagyok, anál inkább látom, hogy rengeteg minden van, ami fölött a nép szemet huny. Például vegyük az aljaréteget. Tud velük a nemzet valamit is csinálni? Nem, mert mindenki őket védi. Ezek felett is csak átsiklik az ember. Újabb lap, újabb rombolás. Mind miattuk. És a sok-sok gonosz farkas miatt... Mennyi szeretre vágyó lányt ront még meg egy-egy felfújt agyú mitugrálsz? Ez az egy dolog lesz, amit soha nem fogok megérteni...

Most egy kép tört szét bennem. Abban kellett a legnagyobbat csalódnom, akire eddig felnéztem. Bármit kért megtettem, akármennyire is ellenezte sok személy. Nagyon szerettem, s rájöttem, hogy egy álomban éltem, hogy azt hittem, tökéletes az élete egy dolgot leszámítva, hogy egy picit le van bénulva. Mindeddig azt gondoltam, hogy a kapcsolata az emberekkel felülmúlhatatlanul jó, de mégse. Majd újabb hír, meghalt egy személy. Igaz nem láttam sokszor, de mégis csak rokonom volt, ezért érzek iránta némely féle szeretetet, s nem örülök a hírnek. Még délután beszéltünk a testvérével, akkor még jól volt, rá kb két órára meg meghalt. Legjobb barátnőmet is elvesztettem, mint ahogy az előző bejegyzésemben is írtam. Sok minden jött most közbe, de még se adok fel semmit, vannak céljaim, s ugyanúgy elérem őket.

Sose gondoltam, hogy valaha így le fogom írni, hogy mennyire szeretem az illetőt, csak most, hogy elvesztettem. Legeslegjobb barátnőm. Illetve sajnos most már csak volt. Mindent elmondtam neki, minden titkomat. Nem volt olyan dolog, amiről ne tudott volna. Azt hiszem ezzel ő is így volt. Míg nem egy nap. Egy kis félre értés volt az egész. Mások nem hagytak békén, azért írtam ki, azt amit, erre magára vette. Hiába mondtam neki, hogy tudja jól, hogy neki sose írnék ki olyat, nem hitte el. Azóta szinte alig szól hozzám. Ma már boldog voltam, mert írt, de végül megint vita, és úgy döntöttem ráhagyom. Nem fogok a lábánál esedezni azért, hogy megbocsásson. Ha nem akar, akkor nem bocsát meg. Ez van. Így jártam. Próbálom leplezni a fájdalmat, de nem tudom, hogy mennyire fog menni.

Amit még üzenek neked: Tudod jól, hogy szeretlek. Úgy gondoltam, mindig itt leszünk egymásnak, de rájöttem, hogy tévedtem. Köszönök mindent, s kérlek, többet ne keress, én se foglak.

Újra itt vagyok. Tudom, nem tartottam be az ígéretem, de nagyon pörögnek a napjaim. Anya nincs itthon, és így szinte mindent nekem kell csinálni. Ami viszont érdekes, hogy mióta nincs itthon, azóta megint ráakadtam, és el kezdtem még jobban foglalkozni a vámpírokkal. Tudom, hogy sokan nem hiszik el, hogy léteznek, de rosszul gondolják. Mellesleg rengeteg tévhit is van velük kapcsolatosan. Például nem árt nekik a nap, a kereszt, a szentelt víz, viszont igaz a karóról a pletyka. Az is igaz, hogy amíg az emberek 10 évet öregszenek, ők csak egyet, viszont az áldozataikat nem ölik meg. Csak esznek belőlük. A vérszipolyok azok, akik meg is eszik. A körmük is erős, mint azt mindenhol leírják. Egyet viszont nem tudok, hogy az ezüst tényleg hat-e rájuk, vagy nem. Rangok is vannak köztük. A legfőbbek a vámpírhercegek, akik irányítják az egész népséget. Alattuk vannak a vámpírtanácsosok. Tudom, hogy most lököttnek nézek ki, de ez van. Vannak, akik elfogadnak így, amilyen vagyok, és ez lényeg. És új nevet kezdek mostantól használni: Sophie Hawk. Elkezdtem egy könyvet is írni, újat, mert most nincs erőm folytatni az előzőt, de ezzel is jól haladok. Ezt a könyvet csak egy személynek adom ki addig, amíg nincs kész. Ha kész lesz, aki kéri, megkapja :)

És végezetül egy link, amire szeretném, hogy ha minél többen rányomnátok : http://s8.bitefight.hu/user/bite/118976

Véleményeket megjegyzésben ;)

Nektek volt már olyan, hogy létezett egy dédelgett álmotok, majd hirtelen eltűnt? Nekem is volt egy álmom...reggelig...

A zene rengeteget jelent számomra. Szinte alig van olyan év, hogy ne mennék zeneitáborba. Az éven szinte csak a zenével foglalkoztam, persze a nyelven kívül. Rengeteg felé hívtak, hogy lépjek fel, játszak pár darabot, hogy had élvezze a közönség. Anyámnak is feltűnt, hogy életemet jelenti ez a hobbi. Zongora, gitár, furulya és sok más egyéb hangszer. Függőségem van velük kapcsolatosan. Anya is megígérte, hogy tutira biztos, hogy megyek zenei táborba, még ha az utolsó pénzünket adja is oda érte, mert látja, hogy ebben lelem a boldogságom. Mint ahogy a költők szokták írni, hideg szeles reggel volt, de ez kamu lenne, mivel sütött még reggel a nap, s a tengeri malacok nyögéseiktől nem lehetett szinte mást hallani. Mintha tudták volna, hogy muszáj elhallgatniuk, hogy halljam, amit anya mondani akar. Egyik percről a másikra váratlanul anya hozzámvágott egy mondatot, melyben mélyrehatóan kifejezte, hogy nem megyek zeneitáborba. Azt a hisztit kellett volna látni, amit levágtam neki, de ezzel vérig sértett, hisz megígérte nekem, hogy megkapom a zeneitábort. Múlthéten is csak azért mentem a családdal olaszba, hogy tutira megkapjam a tábort, de most játszom neki végig a sértett kislányt, s majd ha nem kapom meg így sem a tábort, ne számítson rám semmiben.

Véleményeket kommentek formájában fogadok :)

Nyugalom, és érzelmek. A két legfőbb dolog...Sokan nem hisznek el nekem dolgokat, sokan megvàdolnak olyanokkal, amiket nem tudnak, illetve nem merem elmondani a lènyegét nekik. A legtöbb dolgot senkinek nem mondtam még el, mert magammal hordozom, mindvégig. Viszont van pàr olyan dolog, amit csak a nagyon közel àllok tudnak ròlam, és ez ìgy is fog maradni. Aki tudja, most ezekböl ìtélve büszkék lehetnek magukra, mert megbìzom bennük.
Ma érdekes volt a nap. Kezdődött az egész azzal, hogy felkeltem, és ki kellett mennem a postàra. Innen, ahol lakok most olaszorszàgban, körülbelül egy kilométerre van. Kézenfogtam hàt dràga öcsémet, és elindultunk a nagyvilàgba. Kapott egy fagyit, mert jòl viselkedett.
Mire hazaértem, eszébe jutott anyànak, hogy kell még képeslap is, ezért ugyanarra vissza, de màr csak egyedül mentem, sajnos...
Alighogy kiléptem a kapun, megàllìtott egy olasz sràc. De hogy az olaszok mennyire beképzeltek, azt leìrni nem lehet! Megàllt a biciklijével mellettem, és elkezdett nekem olaszul beszélni. Reflexből ràvàgtam neki, hogy: ,,Non capisco. Non parlo italiano." Elmesélt nekem szinte mindent magàròl, hogy mennyire tetszek neki, elkezdte megfogni a kezem, mutatta, hogy had csòkoljon màr meg, mire végre felfogta, hogy azt pròbàlom neki màr miòta elmondani, hogy van baràtom, ami kamu amùgy, de ez tünt a legjobb mòdszernek a koptatàshoz.
Este elvitt motorozni az itteni ismerősünk. Körbejàrtuk az egész Vittorio Venetot, majd hazajöttünk. Olyan jò érzés volt ùjra motorozni, ahogy a szél verdesi a kezed, làbad, ahogy érzed a sebességet, hogyha tehetném, mindig csak motorral szàguldanék.
Most viszont zàrom soraimat, mivel holnap ìrtòzatosan koràn kelek, mert indulunk ùjra haza, Magyarorszàgra.
Véleményeket kommentekben vàrom (:

Sose gondoltam volna, hogy eljön ez a nap, hogy kitàrom egy ember titkait. Illetve nem is tudom, hogy ő kicsoda, csak annyit, hogy talàn egy létező és èrző ember, de ezt màr valòszìnüleg màr nem is fogom megtudni, mint ahogy sok màs ember sem.
Rövid mese lesz ez, ami egy tündérmesének indult, majd csùf horror film lett belőle. Mindez egy februàri estén kezdődött. Megismertem màr rég egy aranyos fiùt, s összejöttünk. Teltek a hònapok, minden a legnagyobb rendben volt. Rengeteg jàrtam arra, amerre ő lakott, meg mellesleg nem is laktam én se messze, de valamiért sose talàlkoztunk. Nem ért rà, vagy mindig talàlt valami kifogàst. Elméletileg jött volna le hozzàm, de ellenem fordult, mert egy baràtommal voltam kint a délutàn folyamàn, ezért nem jött, s kitalàlta, hogy én megcsaltam. Innentől kezdődött a rémàlom. Mindenben csak a hibàt làtta, s felvillanyozta magàt a szememben jòfiùnak, mert megbocsàtott nekem. Màr öt hònapja voltunk együtt, mikor még mindig nem làttam. A sok sok elméletileges megcsalàs volt az indoka rà. Egyszer csak egy este nagyon rossz kedvem volt miatta, és kimentem a legjobb baràtnőmhöz, majd a bàtyjàval kimentünk kocsikàzni. Pont akkor hìvott persze, megint kitalàlt dologat, és puff akkor durrant el a fejemben minden. Kitalàlta, hogy én lefekszem a legjobb baràtnőm tesòjàval, hiàba van neki csaja, csakhogy megint összevesszünk. Majd végül akkor szakìtottunk, mikor egy màsik fiùval összejöttem.
Többször nem esem abba a hibàba, hogy talàlkozàs nélkül legyek bàrkivel is együtt, mivel pàr héttel késöbb megtalàltuk a képeit, amit mutatott az Anti Fake Mozgalmak honlapjain. Mindet lopta. Van egy legjobb haverja, aki szerintem, és màsok szerint egy és ugyanaz a pasi.
Ezt csak azért ìrom, hogy bàrki, aki olvassa, tudja, hogy nem szabad neki semmit se elhinni. Na, és vajon ki is az a személy, aki miatt ennyit ìrok?
Làsd: www.tagok.hotdog.hu/.MaX
Van még valami, amit kihagytam. A kora néhàny hete megvàltozott. Most màr 17 éves elvileg, de eddig 26 év volt neki kiìrva. Aki kételkedik bennem, megkérdezhet rengeteg személyt, nem rosszakarò vagyok, csak nem szeretném, hogyha màs is abba a hibàba esne, mint amibe én is tettem.
Megjegyzéseket persze fogadok :)

Régen ìrtam màr ide...Tudom, hogy kicsit elhanyagoltam a blogom, de nagyon sajnàlom. Egyszerűen nincs időm. Nagyon sajnàlok mindent, hisz eleinte mindennap ìrtam még. Lassan évzàrò, bizonyìtvàny osztàs, még jò, hogy most jòl sikerült... Rengeteg dolog történt velem a legutolsò jelentkezèsem òta. Példàul megint csalòdnom kellett, akàrmennyire nem akartam, szìvem megint darabokban, de most kivételesen igen, én voltam a hibàs. Perpillanat most olaszorszàgbòl ìrok, elég érdekesen, de hàt most ez van. Rengeteg mindenkivel összevesztem mostanàban, mert nem szeretnek ìgy, ahogy vagyok, hanem meg akarnak vàltoztatni, csak sajnos és nem fogok senki kedvéért vàltozni. Illetve lehet, hogy lenne egy két személy, de az most mellékes.
Sosem értettem azokat a személyeket, akiknek, hogyha bàrki pròbàl segìteni, miért kell elutasìtani, sőt inkàbb felhàborodni azon, hogy valaki segìteni akar. Ha olvasnàd ezt a bejegyzést, akkor csak üzenni tudom, hogy nem érdekel, hogyha àtver téged, hozzàm ne gyere sìrni, mert nem fogom mondani, hogy én megmondtam, mert felesleges lenne.
A könyvem is jòl àll, nagyon jòl. Eddig huszonöt fejezet, ha jòl emlékszek. A könyvkiadò is jelentkezett, hogy akkor eladom-e nekik, hogy kiadjàk, vagy nem. A verseimet most gépeltem be, siker siker hàtàn.
Kiköltöztem a kolibòl, még csak körülbelül egy hete, de màr visszavàgyom. Bàr lenne màr augusztus 31, hogy költözzek vissza.
Most zàrom soraim, ìgérem, hogy többet fogok jelentkezni, és részletesebb dolgokkal.

Éreztétek már, hogy kiesik minden a kezetekből? Hogy semmit nem tudtok irányítani? És egyre csak rosszabbra fordul minden. Ugye milyen ismerős? Alig van egy-két olyan ember, aki az élete során ezt még egyszer se tapasztalta...Valahogy tudom irigyelni őket. Nálam ezt pont másképp van. Nálam szinte alig van mostanában egy két olyan nap, mikor minden tökéletesen rendben van, kordában tudok mindent tartani. Vegyük példának a mai napom és a tegnapit. Tegnap tökéletesen indult minden, majd fokozatos támadások értek. Először E.Z. szólogatott be, majd K.J., aztán mikor visszaértem koliba az a személy, akitől nem vártam volna. Tudniillik most új hajam van, göndör. Ez a személy először afronak hívott,majd Zámbó Jimmy, Michael Jackson és Balázs Pali neve volt a nyelvén. Pont ő, akinek az egyik legtöbbet adok a véleményére, mert fontos nekem. Aztán mai nap, reggel, újra szarul esett az, amit tett velem. Majd szakítotam a barátommal, aztán I.I. nyaggatott, anyám smsben és stb, stb, stb...

Ezek után mit tudnék én, mit gyenge halandó bármit is tenni, amivel az irányításom alá tudnám megint hozni a dolgaimat? Kérlek segítsetek, és írjatok véleményt.

Könyv II.

a könyvem második fejeztéhez a letöltő link: http://data.hu/get/2380203/masodik.txt.html

véleményeket kérek ;)

Könyv I.

Üdvözöllek titeket megint!
Aki olvasta a könyvem epilógusát, annak folytatásként ajánlom az első fejezetet is.
A letöltés a következő helyről elérhető: http://data.hu/get/2336074/elsofejezet.txt.html

Miután elolvastátok, kérlek írjatok véleményeket, aki kérné a könyv folytatását írjon nyugodtan :)

Könyv

Hát üdvözlök megint mindenki itt a szeretett kis otthonomban. Most nincs kép, mert nem is szándékszom sokat írni. Rég jártam erre, tudom, azóta pörögnek is az események, de most sajnos csak olyan dolgok történnek, amiket nem oszthatok meg mindenkivel...a nagyon közeli barátaim tudhatják, más sajnos nem.

Most főként azért írok, mert a könyvem epilógusát mutatom be a nagyvilágnak. Ahonnan letudjátok tölteni, majd elolvasni a következő: http://data.hu/get/2299983/epilogus.txt.html

Véleményeket megjegyzésben kérném, ha lehet.
Ha a folytatás is érdekelne, véleményekben e-mail címet kérek, és e-mailben elküldöm a folytatást.

Előre is köszönet mindannyiótoknak, akik elolvassátok.

Veszekedés

Sziasztok! Hát, elég rég jártam erre, mit ne mondjak. Nem is volt manapság sok időm, hisz vizsgák, felvételik, és azon kívül is tanítás és órák. Azért gondoltam, hogy most erről a témáról írok, ugyanis egyrészt most van Valentinnap, másrészt meg most ez jutott először eszembe.

Volt már olyan, hogy egy emberrel bárhogy megpróbáltál kijönni, mindig csak veszekedés lett belőle? Minden kis apró dologból, akkora veszekedést tudnak ezek csinálni. Főképp, ha a hibáról nem is te tehetsz. Nézzük az én esetemet (az egyiket a sok közül)...

Van egy személy az életemben, akivel bármennyire próbálok jóba lenni, sőt kellenne is, egyszerűen képtelen vagyok rá. Ha mellettem van idegesít, fusztrál, és muszáj vagyok arébb menni. Ezért is jó, hogy nem látom mindennap. Viszont van, amikor hiányzik. Például ma legszívesebben eltüntem volna örökre...Két percet késtem, de hát a vonat ugye nem vár. Az a két perc is csak azért volt, mert a kollégiumban a portás szívozott velem, meg a villamosmegállóban megállítottak kéregetők, és nem engedtek tovább, ezért várnom kellett a következőre. Na késtem, és persze, már én voltam a hibás, nem hittek nekem, hogy miért késtem, és mindenki előtt kaptam egy POFONT. A legrosszabb dolog, ha már ver is az illető.

Mit gondoltok ezekről a dolgokról? A legközelebbi bejegyzésemben tovább forszírozom ezt a témát, csak másik eset, másik féle szemlélet.

Ti mit gondoltok ezekről? Meddig türtök? Van ilyen személy az életetekben? Mindent tudni szeretnék...

Az elhatározás eredménye

Először is boldog új évet kívánok minden olvasómnak. Majd aztán jöjjön a téma.

Emlékeztek még az elhatározásra, amiről annyit meséltem? Most meg lett az eredménye. Igaz, kicsit később, de pont a megfelelő alkalomkor. Büszke vagyok magamra, hisz sikerült egyben mást is letudnom, illetve lezárnom. Egy alkalomra két legyet is leütöttem. Sikerült találnom egy olyan személyt, aki (ahogy észrevettem) nagyon belém szeretett. Nem mondom, hogy ez nem így van az én oldalamról is, de még vannak bennem emlékek, az előzőből. Szerintem még arra is emlékeztek, hogy mennyire utálom az ünnepeket. Na ez a véleményem most megváltozott. Imádom. Mivel az egészet csakis a Szilveszternek és Timi barátnőmnek köszönhetem. Ha nincs szilveszter, akkor nincs utcabál, de viszont ha nincs Timi, akkor nem megyek ki az utcabálra. Úgy érzem, megint eltalált Ámor nyila, ami már oly sokszor megtörtént, de mindre azt gondolom, hogy csak félre lőtt Ámor. Most reméljük, hogy ez máshogy lesz. Nem azért vagyok vele, mert az elhatározás, hanem azért, mert egyszerűen nagyon jól érzem magam vele, és mert szeretem. Amikor nincs mellettem, hiányzik, mikor mellettem van, akkor meg ááhww, nem tudok magamról.

Köszönöm, hogy vagy :)