Nyugalom, és érzelmek. A két legfőbb dolog...Sokan nem hisznek el nekem dolgokat, sokan megvàdolnak olyanokkal, amiket nem tudnak, illetve nem merem elmondani a lènyegét nekik. A legtöbb dolgot senkinek nem mondtam még el, mert magammal hordozom, mindvégig. Viszont van pàr olyan dolog, amit csak a nagyon közel àllok tudnak ròlam, és ez ìgy is fog maradni. Aki tudja, most ezekböl ìtélve büszkék lehetnek magukra, mert megbìzom bennük.
Ma érdekes volt a nap. Kezdődött az egész azzal, hogy felkeltem, és ki kellett mennem a postàra. Innen, ahol lakok most olaszorszàgban, körülbelül egy kilométerre van. Kézenfogtam hàt dràga öcsémet, és elindultunk a nagyvilàgba. Kapott egy fagyit, mert jòl viselkedett.
Mire hazaértem, eszébe jutott anyànak, hogy kell még képeslap is, ezért ugyanarra vissza, de màr csak egyedül mentem, sajnos...
Alighogy kiléptem a kapun, megàllìtott egy olasz sràc. De hogy az olaszok mennyire beképzeltek, azt leìrni nem lehet! Megàllt a biciklijével mellettem, és elkezdett nekem olaszul beszélni. Reflexből ràvàgtam neki, hogy: ,,Non capisco. Non parlo italiano." Elmesélt nekem szinte mindent magàròl, hogy mennyire tetszek neki, elkezdte megfogni a kezem, mutatta, hogy had csòkoljon màr meg, mire végre felfogta, hogy azt pròbàlom neki màr miòta elmondani, hogy van baràtom, ami kamu amùgy, de ez tünt a legjobb mòdszernek a koptatàshoz.
Este elvitt motorozni az itteni ismerősünk. Körbejàrtuk az egész Vittorio Venetot, majd hazajöttünk. Olyan jò érzés volt ùjra motorozni, ahogy a szél verdesi a kezed, làbad, ahogy érzed a sebességet, hogyha tehetném, mindig csak motorral szàguldanék.
Most viszont zàrom soraimat, mivel holnap ìrtòzatosan koràn kelek, mert indulunk ùjra haza, Magyarorszàgra.
Véleményeket kommentekben vàrom (: